A kholészterin antihellén pongyolán koleszterin (C27H46O) egy szterán-vázas vegyület, amely minden emberi és állati sejtben is megtalálható. Tehát nem valami „gonosz” anyag, hanem éppenhogy nagyon is természetes ! Sőt … Teljességgel életfontosságú ! A kholészterin alapvető élet-elemünk !!!
Kholészterin nélkül nincsen élet !!!
Különösen nagy mennyiségben fordul elő bizonyos szerveinkben, mint pl. az idegrendszerben, az epében meg a mellékvesében. Az epéről nyerte a nevét is: kholé (χολή) görögül ‘epe‘, második tagja pedig a sztereosz (στερεός) ‘kemény‘, ‘szilárd’ jelentésben az állagára utal. Ekként a kholészterin annyit jelent, mint ‘epekeménye‘. Ezt a nemzetközi keménykedést az indokolja, hogy a nevét adó francos zsírmesternek, Michel-Eugène Chevreul-nek nem sikerült e zsírszerű anyagot szappanná lágyítania (elszappanosítania), így az továbbra is kemény maradt. Végtére is ez az élettani szerepe: a sejthártyák (hájainak) keményítése.
Kholészterint a szervezet minden sejtje előállítja, a legnagyobb mennyiségben a máj. (Ott terem az epe is!)
A sejthártyák felépítésében és keményítésében, azazhogy keménységének szabályozásában van alapvető szerepe. Ha érett ésszel ma neveznénk el, hát avítt epéskedés helyett inkább újfent hártyálkodnunk illene. Valahogy ekképpen: membroszterin !
A kholészterin a szterán-vázas avagy a szteroid hormonok alapanyaga is. Ezek is természetesek, sőt alapvetőek minden emberi életben.
Mozgásszegény, eltunyult, így elhízott korunkban a kholészterin-csökkentés már társadalmi rögeszmévé vált. A kholészterin-csökkentés első lépése pedig egy ősi élet-elv újrafölfedezése és követése: a mozgás !!!
Vannak étkezési, azazhogy böjt(e)kezési módjai is a vér kholészterin-tartalma csökkentésének.
Akinek pedig ezzel a fönti ősi kettővel sem sikerül, javasolt az étrendi szemléleten változtatni. A fölös kholészterin legjobb csökkentője a halolaj, mai hülye nevén az omega-zsírsavak, szabatosabban szólva az ómega-3-hájsavak fogyasztása. De hát ez sem ördöngősség: Több halat kellene ennünk! Ahogyan bölcs eleink is tették…
A tej meg a tojás ómega-3-hájsavtartalma természetes úton is növelhető, ha az állatokat ómega-3-hájsavakban gazdag takarmánnyal etetjük. Ezért sem mindeggy, miféle tojásokat eszünk…
A kholészterin-szint csökkentésére ajánlott még a B5-vitamin, azaz a pantothénsav, amely megtalálható szinte minden élelemben, de különösen a teljes kiőrlésű gabonafélékben, az olajos magvakban, a rizsben, karfiolban, brokkoliban, meg a narancsban, de legbővebben a papajában.
A pantothénsav az egyetlen igazán jelentős béta-aminosav az emberben. A jó hír minden epekeménnyéért aggódónak, hogy ez az anyag csaknem minden élelmiszerben előfordul legalább egy kis mennyiségben. Innen is a neve, a hellén pantosz ‘mindenhonnan’…
Ha valaki mégis inkább „gyógyszerre” vágyik, hát legyen : pantethin ! A pantothénsav kénezett kettőzete.
Vér-kholészterin-szint csökkentéshez vitamin : 300 mg pantethin (B5-vitamin kénkettőzetes alakban) ajánlott napi 3 alkalommal.
Aki persze enni akar a vér kholészterin-szintje ellen, – tehát nem is annyira tenni, mint inkább enni – az is megteheti! Az Újvilág (ma) már erre is lehetőséget ad. Napi egy marék pakán(dió) hatékonyabb, mint bármely „modern” gyógyszer kholészterin csökkentésére. E dió neve persze megér egy kisebb vitát, de egészségértéke a vitát nem tűri.
Az új világ algonkin törzsei más-más alakban emlegették: krí nyelven pakan azaz ‘kemény dió’, odzsibwa nyelven bagán, abenaki nyelven meg pagann, a rókák népe nyelvén (foxul) meg pakáni. Ez a hülye angolok „hickory dió”-ja, a pauhatán pokohikora szóból lett loppintva, míg az amcsik torz pecan [ejt: píkön] diója vélhetően a franci(a) pacane-on át a többi algonkin nyelvek valamelyikéből… A „tudományos” Carya neve meg butácskán az óvilági ‘dió’ jelentésű görög karüon (κάρυον) szóból fakadt. (Ezen is változtatni illene.)
Természetesen a Jó İsten által kínált lehetőségeinken túl ott leselkedik a Mammóni Gonoszság is: Óriási üzlet a kholészterin csökkentése vegyszeresen. Ha Ön vegyszerimádó, forduljon orvosához, könnyen kaphat vényen vegyszert is e célra, amely gyógyszerként is törzskönyvezett. (Vannak mammónita országok, pl. Anglia, ahol az internáci gonoszság szellemében az orvost már büntetik is, ha nem írja föl automatikusan e gyilkos sztatinokat…)
A hihetetlen mennyiségű mellékhatásaik miatt azonban minden Gondolkodó Magyart inkább visszaterelnék az Öreg İsten Jó Útjára : A mozgás meg a böjt ! Ezekkel akár 100 évig is elélhet egészségben a Magyar !!!
Miért is mérgeznénk magunkat Mammón mesterkélt mérgeivel ?!
Dr. Sz.
Gondolatébresztőül ajánlott még a mammóniták ellenében : Papp Lajos beszél őszintén a sztatinokról
2 hozzászólás