120 esztendeje… Nap (június) hava 11.-én
1904-ben e napon született Ivánovics György orvos, mikrobiológus, az MTA tagja.
Kétszeres Kossuth-díjas bakteriológus egyetemi tanárként a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.
1929 januárjától költözött Szegedre, ahol a Horthy Miklós Tudományegyetem Közegészségtani Intézetének tanársegédje lett.
Szerteágazó kutatásai között a lépfene baktérium tokanyagának fölfedezője lett.
Sok más baktérium védekezik tokkal, de ennek fehérjetokja van. Ez a polü-D-glutaminsav tok, ami megvédi a baktériumot a saját mérgeitől (toxinjaitól) meg attól, hogy a gennysejtek bekebelezzék.
A fölépítése egyszerű – hiszen a legegyszerűbb aminosavból van – de annál meglepőbb…
Ezt a fehérjeburkot Ivánovics György fedezte föl Bruckner Győzővel, majd 1938-ban közölte is.
Ezért szerencsésebb és kényeztetettebb nyugati kollégái könnyen kaptak volna egy Nobel-díjat is !
De ő fajában és nemzetiségében is magyar volt.
A Chinoin gyár munkatársaival fejlesztette ki az Ultraseptyl nevű a baktericid hatású gyógyszert (1940).
A B12-vitamin előállításával és értékmérésével kapcsolatos vizsgálatai is figyelemre méltóak voltak.
A szövettenyésztési eljárásokkal a hazai virológia fejlődéséhez járult hozzá.
Főállása mellett megszervezte a szegedi Közegészségügy Intézetet és vezette egészen 1940-ig.
1980 szeptember 1.-jén halt meg Budapesten.