Mandulafenyő – fenyőmandula

A mandulafenyő leginkább a mediterráneumban él, ahol – régészeti leletek tanúsága szerint – a magját 6000 éve fogyasztják. Ernyőfenyő meg kőfenyő néven is szerepel más nyelvekben…

Paul Signac : Le Pin de Bonaventure (1893)

Magyarul mandulafenyő (Pinus pinea), vagy ernyőfenyő, latinkodó nevén pínea(fenyő) a mediterrán táj jellegzetes fája. Szétterülő szép, árnyadó lombjáért és persze ehető magváért évezredek óta ültetik. Mivel mag(já)ról szaporítható, ma már a természetes és a (vissza)vad(ult) állományok nehezen különíthetők el. Hajdani jelentőségét érzékelteti, hogy a mandulafenyő magja már a római légionáriusok fejadagjában is szerepelt… A hajdan magyar dalmát partokon is előfordul, valószínűleg római telepítés.

A mandulafenyő elterjedési területe – zölddel jejölten a vélhetően eredeti ősélőhelye.

Magja sok fehérjét, magnéziumot, foszfort, vasat, B1-vitamint és flavonoidokat (P-vitamint) tartalmaz.

Mi is e fenyő illő magyar neve ?! Talán a német nézet a legtalálóbb : Schirm-Kiefer azaz Ernyő-fenyő

Ossza meg:

Leave a Reply