Gyúr, dűr, dürücköl, mert magyarul masszíroz …

A napi gyógyászat része a gyógygyúrás. Legalábbis nálam (a rendelőmben) az ajánlása az. Mégis ma már eggyre kevesebben értik magyarul a masszíroz szót … Így igen gyakran kényszerülök magyarázkodásra.

Az idegen betolakodó masszír(ozás) szót mindig megértik, míg a magyar értelmét míg (gyakran) magyaráznom kell.

Ezért is hatott egészen üde szelletként, amikor természetgyógyász házat is üzemeltető betegem az eggyik gyúrógépét magyarázva a következőt mondotta : „ez a lapockát dürücköli…” Mire a dürücköl szóra rákérdeztem, azonnal a ‘masszírozza’ szóval magyarázta. Majd a születési helye felől érdeklődtem. Nagy-Kőrös igen zárt közösség, de azért akadnak beszármazottak. Horváth Sándor büszkén mondta, hogy ő debreceni. Édesapja pedig gyakran használta a dürücköl(és) szót.

Elsőre is úgy rémlett, de többedikre is, hogy a dürücköl a dúr-dűr szóikerpár (Sz.) bokrából származhat. Talán eggy szokatlan -ücköl gyakorintó képzővel …

Bizonyos világokban, kultúrkörökben a gyógygyúrás a természetes, mindennapi élet része. Ilyen pl. Thájország is, ahol eggymást érik a gyúrodák, nem csak a látogatók (turisták) kedvéért …
A thájok olyan gyakorlatra tettek szert a gyúrászatban, hogy már jelentős kivitelük (exportjuk) is van belőle. Thermészetesen a világ hülyéji kedvéért csakis angolosan Thai Massage [ejt : tháj masszázs] alakban hirdetve …

Az angol szó eredete is (a) francoskodás. A franci(a) nyelvből vette át az angol is.

A francoskodás köréhez még hozzátartozik, hogy szemben a bugrisabb angollal, a francia megkülönbözteti a férfi masseur m (plural masseurs) meg a női (feminine) masseuse fogalmát. Mivel manapság nálunk e foglalatosságot eggyre inkább nők gyakorolják, így farncoskodón szólva ők nem is masszőrök, hanem masszőzök !

Forrásaim

  1. masseur”, in Collins English Dictionary, 2011–present.
  2. masseur”, in Lexico, Dictionary.com; Oxford University Press, 2019–2022.
  3. masseur”, in Merriam-Webster.com Online Dictionary, Springfield, Mass.: Merriam-Webster, 1996–present.
  4. masseur”, in Cambridge English Dictionary, Cambridge, Cambridgeshire: Cambridge University Press, 1999–present.

Ossza meg: