A vírushiszti óta nagyobb a halálozás Európában !

Annak ellenére, hogy állítólag a legtöbb európai országban szelídült vagy eltűnt a koronavírus 2022-ben, mégis több ember vesztette életét, mint a járvány előtti években – derült ki az Eurostat adataiból.

Az Eurostat közlése szerint a többlethalandóság Európában 2022 decemberében 19 %-kal emelkedett a 2016–2019-es évek átlagához képest. Az év utolsó hónapjában a halálozások száma az azt megelőző hónaphoz képest is megugrott a térségben, novemberben ugyanis az éves átlagnál 8 %-kal többen vesztették életüket. Ez nemigen magyarázható mással, csak egy új fertőzéssal vagy a gyöngült immunrendszerrel…

Ajánlott : A SZUPERBAKTÉRIUM és az a fránya antibiotikum-rezisztencia

A koronavírus-járvány időszakában, 2020. decemberben 30 százalék, 2021-ben pedig 24 százalék volt a többlethalandóság az Európai Unióban. Nem hiába ! A rémhírkeltés megtette a hatását !

Tavaly decemberben a hónapra jellemző átlaghoz képest a legmagasabb arányt Németországban 37 %-kal regisztrálták, Ausztriában 27 %-os, majd Szlovéniában 26 %-os növekedést jelentettek az összhalálozásokban (mortalitásokban), negyedik helyre pedig 25 %-os többlethalálozással Írország és Franciaország került.

A koronavírus-járvány előtti évek decemberi hónapjára jellemző adatokhoz képest Csehországban, Észtországban és Hollandiában 23 %-kal, Dániában 22 %-kal, Finnországban és Litvániában 21 %-kal többen haltak meg 2022-ben. 

A jelentésből látható, hogy Nyugat-Európában jelentős többlethalálozást regisztráltak 2022 utolsó hónapjában, és ugyan MAGYARORSZÁGON IS EMELKEDÉST MUTATOTT EZ A SZÁM, DE JÓVAL ALACSONYABB, 2,8 %-OS MÉRTÉKBEN.

A decemberi kimagasló halálozási adatok egyik magyarázata, hogy januárral együtt az említett hónap tekinthető a fölső légúti megbetegedések fő szezonjának, az influenzavírus is ekkor terjed a legjobban. 

A virushiszti utáni többlethalálozásra nincsen (hivatalos) magyarázat !!!
A legalaposabb vizsgálatoknak a „védőoltás”-nak hazudott kísérleti génpancsok hatását kell alávetni !!!
Csak a saját praxisomból mondhatom : Nem akad nap, hogy oltáskárosult betegem ne jelentkezne az oltások óta támadt, többnyire gyógyíthatatlan tüneteivel… A legfájóbb, hogy nincsen rá más gyógymódom, mint a HIT !!!

Itt volna már az idő végre összeszámolni az áldozatokat !

Itt volna már az idő felelősségre vonni a népirtó nemzetközi bűnbandát, kezdve az EU vezetőjével, a „van még lejjebb” főnémberrel !!!

Ajánlott olvasmányok :

ALAPFOGALMAK VÍRUSTUDATLANOKNAK

KORONAVÍRUS ELLEN USZODA, SZAUNA ÉS GYÓGYFÜRDŐ !

Légzőedzés kovid-hiszti ellen

A VÍRUSHISZI MEG A GÖRÖG ÁBÉCÉ

VILÁGRASZÓLÓ VÍRUSHISZTI – MÁR 21 ÉVE MEGJELENT !

DR. WOLFGANG WODARG: MONDJANAK NEM-ET AZ INJEKCIÓRA!

  • A világösszeesküvést sassoli politikusoknak (már akinek egy szemernyi lelkiismerete még maradt) érdemes lenne odafigyelni a valódi „szakértők”-re is !!! Talán kevesebb lenne a koronás …
Ossza meg: