Szájcsorbulat – mint a guta tünete

Szájcsorbulat – mint a guta tünete

Az igen gután sztrókká ütött ictus jele

„Az ictus-nak sztrókká szédülése
nem több, mint
a guta angolkodó szélütése !” (Sz.)

Kezdjük hát a kórnál, magánál, a magyarra mért ütés elején :

„A sztrókká szédült ictus nem más, mint a guta(ütés) betegesen, angolkodón !” (Sz.)

A guta(ütés) Pápai Páriz Ferencznél a Pax Corporis (1690) munkájában még gutta ütés, utóbb már csak guta(ütés)

A guta szavunk káromkodásokban (is) egészen természetes, mint „Üsse meg a guta !” Ma már jóval kevésbé „természetes” e korábbi népi szép szólások köre, de él.

A guta azaz a Guta szellemlényként is értelmezett jelenség is volt. Ennek bizonysága, hogy hozzá egészen színes népi gondolat- és szóláskincs is tartozott…
Tömörkény írásaiból idézve a világ gondjait megoldani vágyó „jelentéktelen” (fő)szereplők szélütősen világmegváltó guta-vágyaiból :

„Csak fél óra hosszáig löhetnék én guta…” (Kraszniki csata, 1916)
„Ha az ember szélütés löhetne úgy egy jó fél délután formáig, talán ezzel az erővel intézkedhetne […] ha láthatatlan hóhér löhetne, ott löhetne, ahun akar […]” (Jakab Jakab a diplomáciával, 1916) Talán erre rímöl a – Bálint Sándor által lejegyzött – szögedi szóllás is, hogy „Összehúzza magát, mint falu véginn a guta” …

Az agyi érzűr pusztíthat lassan, vagy beüthet gyorsan. A lassú hanyatlásra javasolt nevezetem a sanyarguta (Sz.), mint a ’lassan sanyarga(tó )gut(ák sorozat)a’, egyre ódonabban latinkodón a „chronicus (agyi) hypoperfusio” magyarul. Az agyi érzűr gyors beütése, mely váratlanul meg látványosan pusztíthat, az meg a szélütés, a guta ütése (Sz.). Gutaütés, mert üt a guta hamarjában…

A hajdani guta – a 30 éve még szakszövegben is elfogadott – szélütés mára sztrókká szédült, de gyakran már csak sztroggá bénult a kevésbé képzett betegek ajkán. Az 1990-es években még mérvadó Marco Mumenthaler remek Neurologia tankönyvének magyar változatában még következetesen szélütés az agy hirtelen és súlyos keringési zavara. Ifjabb orvosaink pedig még-már a latin eredetit, az ictust sem ismerik. Ennek jelentése egyébiránt éppen az, mint a mai angol divatszóé : ’ütés’, ’csapás’. Milyen érdekes ! Vajon mennyire és mire is kell nekünk a suttyó angol szleng – a mosdatlan szutyok nyomornegyedek nyelve – az örök latin nyelv helyett az orvostudományban ?

Ha valakit érdekel még, hogyan nevezték a súlyos agyérzavart és tünettanát atyáink meg öregapáink, hát ajánlom Galabárdi Zoltán könyvét: A világ rendje (1963) remek olvasmány lesz az ifjaknak magyarul átélni a hajdan tikkasztó aratások gutaütéseit : „Majd téged is leüt egyszer a szél a lábadról, talán éppen aratáskor.” – miként a főszereplőt, aki – „[…] valami fojtó ragacsos ködben fulladozva érezte, hogy […] Hasított, tépett, zakatolt az agya, testét ólomkalodába fogta a bénultság […] Szélütés. Úgy bizony, szélütés. Egyik pillanatról a másikra… […] Úgy jött az az inatszakasztó, tompa ütés, mint tizenhétben a golyó. Valahol Galíciában… De tizenhétben háború volt ! Most béke van…” – Ím ! Lehet írni és olvasni a szél(ütés)ről ma is magyarul.

A gutának ma nincsen (elérhető) magyar irodalma. Minden idegenszívű, meg a nyomukban loholó összes honvesztő antimagyar orvos is csak „sztrók”-ként emlegeti. Sőt saját tudatlanságát palástolva még becsmérlően lesajnálólag ki is javít… a trutymó angol alnyelvi (szleng) változatra. Ez a szánalmasan eggyszerű „sztrók” szó annyit jelent az angolban is, hogy ’ütés’. Csak gratulálni tudok azoknak, akik a magyar „guta(ütés)”-t, és „szélütés”-t, vagy az ugyanily értelmű latin „ictus (cerebralis)”-t a mai bugris angol alnyelv szennyes váladékára cserélték. (No persze… Szervesen illik ez a ma menő, „modern” orvosi „bazmegezés”-hez is.)

De a guta tünettana – szögediül a guta( )szele – még ennél is nehezebben adatolható a mindent elöntő idegen-ragacsos sztróg – olykor már csak sztrog – mocsarában…

Ekként magam is szinte véletlenszerűen bukkantam egy rendkívül szabatos népi szófordulatra. Irodalmi műben lobbant föl, – mint a zsarátnok lángja – bizonyára a szerző sem hitte volna soha, hogy éppen e szófordulat is „elveszett kincs”-ként bukkan föl az olvasatomban…

Akad azonban magyar kisregény is, amely a szélütésről szól, mint Galabárdi Zoltán tollából A világ rendje. Erről külön ezt méltató tanulmányomban olvashatnak.

De most a tünettan dolgában találtam valami egészen kincses eredetiségre Vérben és viharban után Egyedül a világ ellen – Wass Albert írásában.

„Borzas bajusz alatt a csorba száj félig nyitva volt és lassan kínlódott a szavakkal.” (Kép : Álmó)

A lebiggyedt száj, szabatosabban lefittyedt szájzug (Sz.), mint klasszikusan emlegetett guta-tünet az angolban a plakáthirdetéseken is drooping mouth [ejt: d®úping mauθ] vagy droopy cheek, kissé (félig) latinkodón meg facial droop

A magyarban pedig… még csak nem is rémlik, hogyan emlegetnénk… magyarul.

Erre Egyedül a világ ellen – Wass Alberttől előgurul e szó-kincs !

(Kép : Álmó)

Az öreg nagyon oda volt. Nyögött, forgolódott a vackán. Barázdás arcából kiütköztek a csontok, gyér, szürke haja izzadtságtól csapzottan lógott a homlokába.

– Mártonka – nyögte –, gyere csak, Mártonka!

Mártonka felkelt a tűz mellől, melynek lángját bámulta már hosszú idő óta. A kalibában sötét volt, csak a tűz rőt fénye pásztázta végig a barnára vénült boronafalakat. Kint nyers őszi szél verdeste a havasi estét, besüvített a fenyőgerendák között, esőnek s magányosságnak szagát hozta a tűz mellé, a végtelen, sötét hegyoldalaknak a szagát, melyekre már ránehezült az ősz.

Nagy nehezen megemelte a fejét s feléje fordította.

– Gyere közelebb, Mártonka – nyögte az öreg és megfordult kínlódva a birkabőrös vackon –, mondani akarok… sok mindent…

A fiú odahengerítette a tönköt, egészen közel az öreg mellé és leült. Öles fenyőhasábok köpködve verték a szikrát s a fény az öreg arcára esett, ahogy nehezen megemelte a fejét s feléje fordította. Olyan volt az arca, mintha fából faragták volna azt is, akár a kalibát. Szuvas,vén havasi fából, melyet eső vert, tűz kormozott s idő cserzett szíjasra, keményre.

Borzas bajusz alatt a csorba száj félig nyitva volt és lassan kínlódott a szavakkal.

– Te… tizenkét éve, ugye… hogy idevettelek… akkor négyéves voltál… azt mondották, négyéves voltál… akkor holt meg anyád… apádat két esztendővel azelőtt… a rómányok… hát azóta vagy itt… – Ami nekem vót… az neked is vót… gondodat viseltem, ahogyan tudtam… igaz ez, Mártonka?

A fiú bólintott. – Igaz, apó. Igaz. – Nekem se tellett, tudod te, sokra… hanem most ide figyelj, mert most még fontos dolgokat kell mondjak, figyelsz rám, Mártonka? … – Figyelek.

Az öreg felkönyökölt a vackon. Nyögött, melle lihegve fújta a levegőt, barázdás vén arcán gyöngyözött az izzadtság.

– Mert… én most meghalok, Mártonka… meghalok, mert úgy jött, hogy meghaljak… hát azért… ezentúl a tied lesz… ez a ház. Nem valami jó ház… de ház… […]

Nehezen jöttek a szavak, köhögés fojtotta el őket. A fiú hallgatta némán, nyugodt barna szeme a tüzet nézte, szinte közömbösen. Halál – gondolta magában és próbálta ízekre szedni a szót, hogy jobban megérthesse. De csak mozdulatlanságot érzett mögötte, nem titokzatos, csak természetes és békés mozdulatlanságot, valaminek a végét, kicsit szomorút. – Neked hagyom a hurkokat… meg a két csapdát… tudsz már velük… jobban, mint én… meg a puskát is… rossz már… de puska… […]

Megint elfogta a köhögés. Hátra hanyatlott. Kapkodott a levegő után s úgy kereste a szavakat, sietve, mint akinél már számolva vannak.

[…]

Köhögésbe fulladt a beszéd. Görcsösen köhögött, sokáig. Átfordult a vackon a fal felé, csak a vállai rázkódtak ütemesen. Nyögve, nagyot sóhajtott. Aztán elcsöndesedett.

Wass Albert – EGYEDÜL A VILÁG ELLEN (bevezetője)

E kirekesztők kegyéből kallódó remek irodalmilag is értékes, de a szélütötten haldokló leírásával immár orvostörténeti értéket is nyer.

A „csorba száj” meg a szájcsorbulat mindennapi orvosi gyakorlat szóhasználatába is érdemes kifejezés.
Csak rajtunk múlik, hogy használjuk-e. A nyelv általunk is, a mi nyelvi tudatosságunk által is alakul…

„A nyelvi tudatosság pedig a műveltség egyik alapmutatója. /
A nyelvhasználati tudatosság a szellem és a műveltség mércéje.” (Sz.)

Nyelvi műveltségünk társadalmi elismerésünket is emeli. Műveletlenségünk pedig az orvostársadalom megbecsülését is csorbítja, ahogyan a guta a szélütött szájat…

Nyáry Szabó László                      

Kelt : a szülinapomon,
amelyre Wass Albert : Egyedül a világ ellen kiskönyvét kaptam Édesanyámtól…

FORRÁS-IRODALOM

BS : Bálint Sándor : Szegedi szótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957) – 520. oldal

G.Z. : Galabárdi Zoltán : A világ rendje (Kossuth Könyvkiadó, 1963)

G.g. : Nyáry Szabó László : Galabárdi guta-rendje – A szélütésről magyarul (digitális „kéz”-ıratban)

(Sz.) : Nyáry Szabó László / Dr. Szabó László : Szabó-szótár (máig digitális „kéz”-ıratban)

Nyáry Szabó László : Guta szédületben – A sztrókká ütött ictus (máig kéziratban)

Tömörkény István : Csata a boldogságért (novelláskötet, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981)

Nyáry Szabó László : A MAGYAR NÉPNYELV ÉS AZ ORVOSI SZÓKINCS. (Magyar Orvosi Nyelv)

Galabárdi Zoltán : A világ rendje (Kossuth Könyvkiadó, 1963)

Nyáry Szabó László : Galabárdi gutaütése – A szélütés szédületében (máig kéziratban)

Wass Albert : Vérben és viharban / Egyedül a világ ellen (Magyar Ház, Budapest, 1999)

Ossza meg: