A szömörce(fa) más nevein cserzőfa, szumák, timorfa vagy parókafa (Cotinus coggygria) a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó fásszárú növényfaj, amely többnyire nagyobb cserje, ritkábban meg kis fa. Cserző-, festő- és gyógynövényként is hasznosítható. A szögedi néphiedelöm szerint még a törökök hozták be dísznövényként – az Öröm Virágaként – vidékünkre. Leveleit népünk lázcsillapítónak használta. (Ajánlott olvasmány : Tóth Béla : A köszörűs kádi Szeged, 1959)
A cserszömörcéből kinyert cserzőanyagot állatbőrök cserzésére vagyis kikészítésére és tartósítására) használták. Akkor kezdett nagyobb mértékben elterjedni, amikor a tímárok a korábbi timsós eljárás helyett keleti mintákra a szattyánt és kordo(ván)t kezdték gyártani, ezekhez elengedhetetlen a szömörcesavban (Sz.) ill. szömörce(-cser)savban (Sz.) vagy idegenkedőn ellagsavban gazdag cserszömörce.
A szömörcesav (Sz.) vagy betegesen idegenkedőn ellagsav (angolkodón ellagic acid) természetes antioxüdáns, amely gyümölcsökben és zöldségekben is föllelhető.
A szömörce fájából sárga festékanyagot is nyertek, amellyel a kézműiparban kelméket festettek. A népművészek ma is használják ilyen célra. Ezért emlegetik „magyar sárgafa” képpen is.
Korjai kutatók kimutatták (2009-ben), hogy nap-védő hatása is van, vagyis védi bőrünket az ibolyántúli sugarak kártételétől. Talán ezzel a fölimeréssel függhet őssze az a régi szögedi hagyomány is, mely szerint még a törökök hozták – az Öröm Virágaként – magukkal vidékünkre a szömörcét. Leveleivel a török urak asszonyai kenegették a kezeiket illatosító gyanánt. (Ajánlott olvasmány : Tóth Béla : A köszörűs kádi Szeged, 1959)
